Thököly Imre
	Thököly Imre gróf (1657-1705): 1682-1685 Felső-Magyarország és 1690-ben Erdély fejedelme, István gróf fia. Apja részt vett a Wesselényi Ferenc nádor vezette rendi mozgalomban, amiért 1670-ben jószágvesztésre ítélték. Thököly István ezt követően a császári csapatoktól ostromolt árvai várban váratlanul meghalt. Hívei a teljes árvaságra jutott fiát kiszöktették Likavából. Erdélybe menekült, ahol Nagyenyeden tanult. 1678-ban a bujdosók vezérükké, majd 1680-ban a kuruc seregek fővezérévé választották. Rövidesen elfoglalta Kassát és Felső-Magyarországot, valamint a bányavárosokat. 1682-ben feleségül vette Zrínyi Ilonát, I. Rákóczi Ferenc özvegyét. A házassággal kezére került Rákóczi birtokok jelentősen megnövelték a fölkelés anyagi lehetőségeit. A szultán 1682-ben királyi címet adott neki, de ő csak a Felső-Magyarország fejedelme címet használta. Sikertelenek maradtak a tartós francia kapcsolatok megszerzésére irányuló törekvései, és ezért jobbára csak a hanyatló török birodalom szövetségére támaszkodhatott.
A török Bécs alatti veresége (1683) és az azt követő magyarországi hadjárat véget vetett fejedelemségének. A kurucok egymás után csatlakoztak a törököt Magyarországból kiűző császári csapatokhoz. Leghűségesebb hívei pedig akkor álltak át, amikor a váradi pasa 1685-ben elfogatta. A Porta ugyan hamar szabadon engedte, de fejedelemsége összeomlott. 1690-ben a török támogatással megvívott zernyesti csata után erdélyi fejedelemmé választották, de a császári csapatok pár hónap múlva kiszorították az országból. Foglyul ejtett császári főtisztekért cserébe elérte felesége, Zrínyi Ilona szabadon bocsátását. A szultán a száműzetésbe kényszerült Thököly számára 1701-ben Nikodémiát jelölte ki lakóhelyéül. A Rákóczi-szabadságharc idején már nem tudott jelentős szerepet játszani. Hamvai 1906 óta a késmárki evangélikus templomban pihennek.
Generális Thököly Imre voxa
Vitéz kapitányim, hadnagyim, vajdáim, Szablyával övezett katona-barátim, Jót, gonoszt egyaránt szenvedő társaim, Hazánk, s nemzetünkért vitézlő magyarim! Minket német császár mint hív hűségére, Mint kíván viszontag, lépni törvényünkre, Kegyelmet mely híven küldött fegyverünkre, jól emlékezhettek, vitézek, ezekre. Mindennek jószágát kész visszaadatni. Kész régi hazánkat helyben állíttatni. Országos tisztöket kész lesz választani, Országgyűlését is kész megszolgáltatni. Ecsedön és Szakmárt, Kassán és Patakon, Diósgyőrt, Putnokon, Szendrőn és Ónadon Kívánja, hogy némöt generál maradjon, Szükséges, végekre német had oszoljon. De ezt, amint írja, csak azért kívánja, Törökre hazánknak több oltalmazója Lehessen, s ha föllyül találtatik hada, Külső országokban kvártélyát oszlatja.		Vallásban s hitiben senkit nem háborgat, Végbeli szolgáját szabad hitben hagyat, Székes városokban templomért helyt adat, Lölki szabadságban több határt nem mutat. Ha pedig még volna mindezeken kívül, Melyek még függhetnek a jó rendeléstül, Csak csendes elmével váljunk fegyverünktűl, Atyai választ igér kegyelmébül. Nekem nem keveset igért őfelsége, Jószágom fölött is jár hozzám elméje. Most vagyon előttünk fegyvere, s kegyelme, Előttünk vesztünknek s éltünknek ideje. Engem ajánlással német nem szelídít, Lépes beszédével horogra nem kerít, Szenvedten szenvedek tovább is több jóért, Véletek, vitézek, harcolok hazámért! Fegyverrel, fegyverrel köll bosszút állani, Magyarnak fegyverrel köll veszni vagy nyerni, Hittel csalattattunk: nem köll azért hinni, Fegyver fog közöttünk igazságot tenni!
Eskü " Mi, alább megnevezett, s lelki testi szabadságunkért fegyvert viselő magyari rendek Esküszünk az élő Istenre, ki Atya, Fiú, Szent Lélek, teljes Szent Háromság, egy bizony örök isten, minket úgy segéljen, úgy adja lelkünk üdvösségét s jó szerencsénket, hogy Méltóságos Gróf Thököly Imre generális urunkat, őnagyságát el nem hagyjuk."